Szerencsére elég sokáig enyhe őszünk volt, így lehetőségünk volt a gyerkőcökkel többször is kimozdulni. Pár hete is így tettünk: felnyaláboltam Tomit és Bogit, és irány az erdő!
A hatalmas csatangolásokkor mindig zsákmányolunk egy-két gesztenyét, makkot, szép kavicsokat (amelyek általában lehúzzák Tomi zsebeit a nap végére). Bogi egy egész csokornyi szépséges levelet gyűjtött, a terméseket pedig egy zacskóba zárva belevágtam a hátizsákomba. Mert hát minek is néztem volna át őket, mielőtt felelőtlenül eltettem a zacsit.
Néha természetesen szét kellett választani a gyerkőcöket: Bogi elirigyelte Tomi a hatalmas sétabotot, amelyet korábban talált, és hát kisfiamnak esze ágában sem volt osztozni húgával.
Tíz perc kötelező duzzogás után kellemesen telt az idő, majd ebédidőtájt hazabattyogtunk a „termés-zsákmányunkkal”. Tominak nehezére esett az erdőben hagyni a botot, de szerencsére ezúttal sikerült meggyőznöm, hogy a sáros, korhadt fadarab jobb helyen lesz a természetben, mint a szobájában…
Arra gondoltam, ebéd után jó móka lesz asztali díszt készíteni a termésből, a leveleket pedig lepréselhetjük későbbre, de azzal nem számoltam, hogy a kellemes ragasztgatás helyett egy inváziót kell majd megfékeznem…
Délután a nappaliban összeszedtem a gyerkőcöket, majd a „melyik kinek a helye” vita után előszedtem a táskámba rejtett zacsit. A történet ezen pontján kellett volna bontás helyett a kukába helyeznem a csomagot. Megkértem Tomit, hogy amíg ragasztót keresek, csomózza ki a zacskót. Kisfiam már ekkor szólt, hogy „barna mütyűrök vannak az alján”, de én csak legyintettem: gondoltam csak letört valami a makk kalapjából.
A következő jelenet már az volt, hogy Bogi sikongatott, ugyanis amint az asztalra borították a csomagot, annak lakói is kibújtak. A termések tele voltak apró barna repülő bogárkákkal, akik a sok megrázódtatás után úgy gondolták: köszönjük szépen, most már kiszállnánk.
Mondanom sem kell, nem készítettünk aznap asztali díszeket. Ellenben egész délután bogarakat hajkurásztam, és hallgattam, amint Tomi a húgát rémisztgeti.
Szóval a tanulság: mielőtt a teljes flórát-faunát hazaviszed a lakásba, légy egy picit körültekintőbb, és akkor a férjed sem fog rajtad röhögni, amikor napokkal később is találsz egy apró barna bogarat a nappaliban.