Ez nem sapka, hanem…
Történt, hogy Tomi hároméves korában a Mikulás Verdákos (vagy Verdás? ezt sosem tudom…) sapkát, sálat, kesztyűt gyömöszölt a Mikulás-zacskóba. Volt nagy öröm, hiszen ez volt Tomi életének első egész estés mesefilmje, amit rohangálás, legózás és „anya, éhes vagyok” nélkül végig tudott nézni. Az öröm akkora volt, hogy december 6-án este magára öltötte a szettet, és december 7-én reggelig le sem vette…
Sajnos vagy nem sajnos, a gyermek azért gyermek, mert növekszik. A keze és a feje is, így nagyjából két mikulással később a sapka és a kesztyű már kicsinek bizonyult (a sálat pedig azóta sem találjuk). Ennek ellenére a sapkának bérelt helye lett az ágyban, sőt, bárhova is ment Tomi aludni – nagymamához, nyaraláskor vagy akár csak hosszabb úton, az autóban – a sapka jött velünk. Szorongatta, ölelgette, becézgette. Rövidesen a Cinkó-Binkó nevet adta neki. Sőt. Mivel a sapka tetején egy sötétkék bojt ékeskedett, mindent, ami arra hasonlított, cinkó-binkónak hívott: a felmosófa végén rongyot, de még az én kontyomat is. 😀
Egy szép nap Tomival kettesben autókáztunk, bocsánat, hármasban, mert ugye a sapka is velünk volt. Tomi annak rendje s módja szerint, elindulás után, mire hármasba kapcsoltam, mély álomba szenderült. A sapkát szorongatva. Ilyenkor azonban nem csak a szemhéjakra hat a gravitáció… Minden izma elernyedt az én kicsi fiamnak, a szája tátva, halk, hortyogó hangokat kiengedve, a keze lassan lecsúszott az öléből, és a sapka a mellette lévő ülésen landolt. Amikor megérkeztünk, gyengéden ébresztgetni kezdtem. Gondoltam, mielőtt kitör a hiányérzet okozta hangossírás, jelzem neki, hogy a sapkája mellette van, az ülésen. Amint ezt megtettem, kihullott a csipa a szeméből, és amúgy férfiasan (kábé ötévesen) felcsattant: „Anya, ez nem sapka! Hanem ő a Cinkó-Binkó!” Akarva-akaratlan kicsúszott a számon: „Ne haragudj, kisfiam, esküszöm, épp úgy néz ki, mint egy télisapka.” Senkinek nem kívánom azt a tekintetet, amit kaptam.
Cinkó-binkó egyébként köszöni, jól van. Azóta is ugyanazon a párnán alszik, mint Tomi. És amíg Tomi immár az iskolapadot koptatja, hűségesen várja öreg barátja az ágyban. Annyira öreg, hogy ma már egyszerűen csak: Cinkó. Binkó nélkül. De persze az osztálytársaknak és az anyukáknak nem mesélhetek róla… Ez amolyan családi titok. Vagy mi. Talán csak azt furcsállhatják, miért van az egyik családi képen a konyha falán Tomi, boldogan ölelgetve egy télisapkát…